Az országban az első civil szervezetek között, 1988-ban alakult a Városi Mentálhigiénés Műhely, amely 1990-ben egyesületté, 1998-tól kiemelt közhasznú szervezetté vált, amely részt vállal az önkormányzatok egészségügyi, ezen belül mentális és szociális alapfeladataiból az l993. évi III.tv. 3.§.3.bekezdésében foglaltak alapján.
Létrehozásában kezdeményező szerepe volt Dér Miklósné népművelőnek, közösségfejlesztőnek, aki a kezdetektől 2004. március 30 – ig az egyesület titkára, az operatív munka irányítója, szervezője volt, s akinek a közművelődés és a civil szektor fejlesztésében végzett munkáját– az egyesület felterjesztése alapján– a kulturális miniszter 2002-ben Wlassics Gyula – díjjal ismerte el.
Az egyesület szervezeti szabályzatban megfogalmazott küldetése: „A lakosság egészségkultúrájának növelése érdekében egyéni és közösségi léleképítés, lélekvédelem, közösségfejlesztés és közérzetjavítás Szekszárd, Tolna megye és a Dél-Dunántúli régió területén. Kiemelt közhasznú tevékenysége: az önkormányzatok feladatkörét képező szociális alapellátásban az egészségmegőrzés, betegség megelőzés, rehabilitáció.” Ennek megvalósítása érdekében az egyesület – egyebek mellett – egymásra épülő, egymást kiegészítő szolgálatrendszert hozott létre és működtet.
Tagságaink: Magyar Mentálhigiénés Szövetség, Országos Civil Érdekképviseleti Egyesület, Kormányzat Civil Együttműködést Előkészítő Munkacsoport, Városi Kábítószer Ellenes Fórum, Szekszárdi Civil Szervezetek Közössége, Szekszárdi Civil Kerekasztal, Kistérségi ill. a Regionális Civil Fórum, Nyílt Levél Munkacsoport, Országos Közösségi Támogató Hálózat, Önkéntes Központ Hálózat, TAVAM-Társaság
Díjak, elismerések, melyeket tagjaink, illetve az Egyesület kapott:
Az országban az első civil szervezetek között, 1988- ban alakult a Városi Mentál-